A mi gubiói történetünk
Gyímesben kezdődött. Mosolyogva játszottam el a gondolattal, hogy Szent Ferenc
lenéz az égből, és nagyon örül, hogy példája nyomán 90 lelkes fiatal nekivágott
a hegyeknek felfedezni a farkasait, a Jóistennel és soksok vagány emberkével kicsit
belekóstolni a mennyországba J Mert én így képzelem el a
mennyországot, hogy mindenki együtt van, és örül az Úr jelenlétének. És talán
Szent Ferenc odaszólt Jézusnak is, hogy gyere nézd meg, ha már elindultak,
adjunk nekik szép időt, úgyis épp elég vihar tombol sokuk lelkében a
farkasaival, ne kelljen az időjárás vasfogával is megküzdeniük.
És kaptunk olyan csodálatos
időt, amiről álmodni sem mertünk volna, így bátran nekivághattunk az előttünk
álló útszakasznak, amely Szabolcs testvér pontos utasításai nyomán könnyen
teljesíthető volt mindannyiunk számára, fontos volt a víz, a kalap és a naptej,
és máris vígan elérhettük az első napra kitűzött célt, Hidegkútat. Gyímesből
indultunk, és a hegyeken keresztül csodálatos környezetben érkeztünk
Hídegkútra, ahol már készen felhúzva vártak sátraink, a hűsítő víz, és egy
kedves pásztor jóvoltából finom friss sajt és orda is felüdítette a nap
folyamán elcsüggedt testünket. És Szabolcs testér a lelkünk felüdüléséről is
gondoskodott, reggel a zsolozsma elimádkozása után indultunk, így máris
felfegyverkezve a mi Istenünk igéjével vághattunk neki az útnak. A délelőtt
folyamán Zoltán testvér elmélkedése után csendben mentünk, mindenki a saját
farkasai felfedezésén, megismerésén gondolkozva. Később kiscsoportos
beszélgetésben osztottuk meg a felfedezett félelmeinket, bűneinket, amelyek gúzsba
kötnek minket, és örömmel fedeztük fel, hogy megosztva egymással, máris kicsit
szelídebbnek tűntek. Hidegkúton pedig a természetben bemutatott legszentebb
áldozattal adtunk hálát Teremtőnknek azért a napért, a jó időért, a
találkozásokért, a sok kedves szóért és mosolyért amit a társainktól kaptunk,
és a farkasainkért is, amelyeket ha megtanulunk
megszelídíteni, a legjobb barátainkká válhatnak.
Az előző esti tábortűz és
éneklések ellenére másnap sikerült összeszednünk magunkat és sátrainkat, és a
kedves testvéreknek köszönhetően, akik a csomagok cipelésében fáradhatatlanul
segítkeztek, még a reggeli harmat felszáradása előtt útra indultunk Szellő tető
fele. Első megállónkon a reggeli zsolozsma elimádkozása után, Bonaventúra
testvér osztotta meg velünk a farkasok megszelídítéséről megfogalmazott
gondolatait, hogy ne féljünk keresztjeinktől, hanem bátran helyezzük azokat a
mi Urunk keresztjére, hiszen csak Vele leszünk képesek megbékélni magunkkal,
farkasainkkal, csak az ő szeretetében találhatjuk meg és követhetjük a helyes
utat. Útközben sok pásztorkutyával
találkoztunk, és olyan csodálatos volt megtapasztalni ebben is a közösség
megtartó erejét, hiszen egyedül biztos nem lettem volna képes elmenni
mellettük, de a többiek jelenléte biztatólag hatott, és nagy biztonságot
nyújtott, amiért ezúttal is hálát adok a Jóistennek, hiszen ezzel is
megmutatta, hogy ő közösségre teremtett minket.
Megérkezve Szellő tetőre
Szabolcs testvér egy kis meglepetéssel tapasztalta, hogy az előre betervezett
sátorhelyünket közben elfoglalta egy juhnyáj, de hamar feltaláltuk magunkat,
kerestünk másikat, ivóvíz közelében, ahol azonnal rájöttünk, hogy mért pont
Szellő tetőnek keresztelték a helyet... J De a szél nem fújta el
lelkesedésünket, itt is szentmisében adtunk hálát a Jóistennek a sok
ajándékért, amivel nap mint nap elhalmoz minket, a sok kegyelemért, és hogy
mindannyian ott lehettünk. Talán aznap
este esett a legjobban a finom forró, füstös tea, és a szél ezúttal is a tűz
melege köré gyűjtött minket. Visszagondolva, a tűz a Jóisten védő szeretetét
szimbolizálja, a szél pedig az üvöltő farkasainkat. És milyen jó érzés volt
megpihenni a meleg sugarak fényében! :)
És máris elérkeztünk a
zarándoklatunk gyalogos részének utolsó napjához, tudtuk, hogy este már a
csíksomlyói kolostor védő falai várnak ránk. A már hagyományossá vált reggeli
zsolozsma után Marian testvér bízatott bennünket, és az elmélkedése nyomán már
sokunkban nem is tűntek olyan félelmetesnek azok a farkasok. Ismét gyönyörű
környezet, csodálatos idő várt ránk, így csak azon sajnálkoztunk kicsit, hogy
máris véget ért a gyaloglás, de Szabolcs testvér bíztatott minket, hogy a
zarándoklatnak koránt sincs még vége. :)
Somlyóhoz közeledve még
utoljára megkerültük a Nagysomlyó hegyét, hogy biztos ami biztos mindenki jól
kigyalogolja magátJ És a Kegytemplom megható,
fennséges környezetében a Te Deum eléneklésével adtunk hálát a
Jóistennek…MINDENÉRT!
A vasárnapot az Úrnak
szenteltük, a reggeli zsolozsma után részt vettünk a kegytemplomban a
nagymisén, ebéd után pedig kiscsoportban előkészítettük egy rövid előadásban a
mi gubiói történetünket. Közben eleredt az eső is, és mi csak annak örültünk,
hogy a gyalogos zarándoklat alatt megkímélt minket a Jóisten az esőtől. Este
minden csoport bemutatta az ötletesebbnél ötletesebb előadását, mindenki jól
szórakozott a másik csapatok találékonyságán.
Összegzésként mit is
mondhatnék… egyik legjobb, legtartalmasabb, legkegyelemteljesebb,
legpihentetőbb, leglélekemelőbb és még nagyon sok leg-leg zarándoklat volt,
amin részt vehettem, amiért azóta is hálát adok a Jóistennek és a segítőinek,
legfőképpen Szabolcs testvérnek, és minden testvérnek, akik végig bátorítottak,
támogattak bennünket! :)
